Vlahovics Edit az idei Kaszás Attila-díj egyik jelöltje

Vlahovics Edit alapító tagja a Weöres Sándor Színház társulatának. 1986-ban végzett a Színművészeti Egyetemen. 2014-ben a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat kapta meg, 2018-ban a Weöres Sándor Színház saját elismerését, a Holdbeli csónakos-díjat vehette át.

A Kaszás Attila-díjat Pokorni Zoltán, a XII. kerület Hegyvidék polgármestere, és a Mozaik Művészegyesület elnökeként Szűcs Gábor alapította 2008-ban a Magyar Kultúra Napja alkalmából.

Az alapítók a díjjal, a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl, Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását tűzték ki célul, hisz a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok igazi közösséggé formálásában, ahol dolgozott.

A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt tudatos közösségépítő magatartást jelölték meg az alapítók. A díjazott személyét a magyarországi és határon túli, állandó társulattal rendelkező kőszínházak, valamint a jelentősebb alternatív színházi műhelyek tagjai maguk közül választották az eddigi években.

A cél az volt, hogy ne zsűri vagy kuratórium döntsön a díjazott személyéről a kétfordulós szavazáson, hanem maguk a színészkollégák. Az első fordulóban a szavazók egy, a saját társulatukhoz tartozó színművészt jelölhettek meg, majd így a második fordulóba bejutott határon túli és magyarországi színészek titkos szavazással dönthettek a nyertesről. 2012-től kezdődően az eddig kétfordulós eljárás kibővült, már nem csak színészek szavazhatnak, hanem az utolsó, harmadik körben a közönség szavazatai döntenek a díjazott személyéről az interneten, telefonon és SMS-ben leadott voksaikkal.

2008-ban Szarvas József, a Nemzeti Színház művésze, 2009-ben Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház tagja, a színház korábbi igazgatója, 2010-ben Mátray László, szintén a sepsiszentgyörgyi színház fiatal színésze, 2011-ben Mucsi Zoltán, a Bárka Színház tagja és 2012-ben Bányai Kelemen Barna, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja volt a Kaszás Attila-díj kitüntetettje, akinek a személyéről már a közönség döntött az új szavazási menet szerint. A díj átadására az eddigi években a Nemzeti Színházban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, tavaly pedig a Thália Színházban gála keretében került sor.

A díj minden évben egy litográfia, amelyet Kaszás Attila ihletett. Az alkotás Somorjai Kiss Tibor grafikusművész, egyetemi tanár, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, Grafika Tanszékének vezetője munkája. A díjhoz tartozik ezen felül nettó ötszázezer forint. A díjátadó ünnepség fővédnökségét az előző években Spányi Antal római katolikus megyéspüspök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke vállalta.

Augusztus 23-ig szavazhat a közönség a három jelöltről a www.kaszasattiladij.hu oldalon!


2020. június 18.